Etikáról
A szigetországban, ahonnan a „forradalom” elindult, nemigen kell a pontyvédelem elvét terjeszteni és népszerûsíteni, viszont ahogy kelet felé tartunk, egyre inkább szükség van erre. Sajnos azokban az országokban – és hazánk is ezek közé tartozik –, ahol az elmúlt 30-40 év diktatórikusan fejletlen gazdasági mutatói és az ehhez kapcsolódó alacsony életszínvonal volt a meghatározó, maga a horgászat nem a sporthorgászat felé, hanem a megélhetési horgászat felé tolódott el. Ez valahol érthetõ is.
Esztelenül
Valamikor az ember, ahogy azt régebben tanultuk is, vadászatból, halászatból és gyûjtögetõ táplálékszerzésbõl tartotta fenn magát. Azóta eltelt pár ezer év, és a mai civilizált világunkban, már nem nagyon van szükség erre. Szépen lassan felfogtuk, hogy a természet értékeit óvni és védeni kell. Ma sincs abból semmi gond, ha valaki egyszer-egyszer, egy-egy halat a horgászat után hazavisz, mert egy jó halászlevet vagy rántott halat szeretne készíteni belõle. A probléma nem itt kezdõdik, hanem a tömeges, esztelen halrablásoknál, ami természetesen nem egy jóízû vacsora elkészítését szolgálja, hanem sajnos megfontolt pénzszerzési lehetõség áll mögötte. Megdöbbentõ tény az, hogy vannak olyan horgászok, akik megbecstelenítve a horgászat igazi eszméjét, arra használják ezt a nemes sportot, hogy ha öt halat fognak akkor ötöt, ha húsz halat fognak akkor húszat visznek haza, majd eladják a szomszédoknak vagy éppen a kocsmában két felesért.
Ipari méretek
Az alapvetõ probléma sajnos a vadvizeink tekintetében van. Olyan szinten vannak ellenõrizetlenül, gátlástalanul kifosztva és lerabolva, ezáltal teljesen tönkretéve, hogy csak nyomokban, elvétve hallunk arról, hogy valaki normál horgászmódszerrel hatalmas pontyot vagy éppen más halat fogott volna ezekben a vizekben.. Ez sajnos a nálunk uralkodó idétlen horgásztörvényeknek, na és némi emberi gyarlóságnak köszönhetõ. Van, aki erre azt mondaná, hogy hova ez a nagy izgalom, hisz úgy is folyamatosan friss telepítésekkel pótolják a halállományt. Ez részint igaz lehet, de könyörgöm, melyik az az állami halgazdaság, aki 20 kg-os pontyokat telepítene akár a Balatonba, Velencei-tóba, vagy akármelyik nagy folyónkba. Egy 20 kg-os pontynak természetes körülmények között 20-25 év kell, hogy elérje ezt a súlyt, de sajnos már 6-10 kg-os korukban hálónak vagy horognak ütköznek és vége. Egyszerûen, alig van már nagytestû potyka a vizeinkben, pedig Magyarország klímája és vízrajzi adottságai ezt maximálisan lehetõvé tennék. Nem hiába jár sok külföldi horgász a magyar vizekre. A nagy pontyok ritkulásához hozzájárul még az egyre szaporodó magántavak divathorgászokat vonzó és kiszolgáló nagyhal begyûjtõ akciói, amik megint csak az anyagiakról szólnak. Megnyit egy új tó, és egy hónap múlva már fognak is benne 25 kg-os pontyot. Milyen érdekes, nem?
Megbecsülés nélkül
Senki nem foglalkozik azzal, hogy egy termetes, öreg pontyot kiragadnak a természetes közegébõl? Már megszokta az ott fellelhetõ természetes táplálék kínálatot, oxigén dús vizet és mélységet, erre beleteszik egy „pocsolyába”, szépen lassan elkezd fogyni, és elõbb-utóbb – ha csak nem ugyanolyan minõségû vízbe vitték át, mint ahol elõzõleg élt – elpusztul. Ha pedig elpusztult, akkor venni kell helyette másikat és így a körforgás sajnos fennmarad. Ezek a szomorú tények, de bízom abban, hogy elindult nálunk is egy olyasfajta mentalitás, amely segíteni fog ezt az aberrált állapotot visszafordítani – a modern pontyhorgászatnak és nekünk, hithû nagyponty barátoknak pedig kutya kötelességünk támogatni ezt. Bízom abban, hogy elérjük azt – bár a mi életünkben ez már kétséges –, hogy ha a gyermekeink vagy unokáink kilátogatnak egy mesés vadvízre, gyönyörûbbnél gyönyörûbb, hatalmas pontyokat fognak majd lefotózni. Remélem a jövõkép nem az online pontyozásról fog majd szólni, vagy épp arról, hogy horribilis összegekért lehet majd pár hektáros mûtavakban egy pár nagyhalra horgászni. Még belegondolni is rossz… Nagyon fontos volna az angol mentalitást követnünk. A „fogd ki és engedd vissza” elv ezt volna hivatott támogatni. Érdekes az, hogy a pontyok vívták ki maguknak ezt a kivételes bánásmódot, ami valószínûleg a sokszínûségüknek köszönhetõ. Különbözõ színû, alakú, méretû, pikkelyezettségû egyedek élnek szerte a világban, és ez teszi olyan érdekessé a horgászatukat.
Testre szabott ízek
A bojli szükségességének és az ezzel járó nagyponty horgászatnak a megértéséhez tisztában kell lennünk egy fontos dologgal. Egy öreg ponty, ami már 20-30 éve él egy bizonyos vízben, olyan szinten ismeri az adott tó specifikus táplálékkínálatát, hogy akármilyen jellegtelen csalival nem, vagy csak nagyon nehezen lehet horogra csalni. A kisebb pontyok mohón felszippantják a kukoricát, gilisztát, csontit, vagy bármilyen érdekességet, ami eléjük kerül, és még a bojlit is. A nagyobb, öregebb példányok rafináltabbak és óvatosabbak. A „csodagolyó” azért született meg, hogy összetételével minél jobban megközelítse és kielégítse a nagyobb egyedek táplálkozási igényeit, ezáltal könnyebben megfoghassuk õket. Magyarul egy picit átvágjuk szegényeket. Alapvetõen az eredeti célja, hogy minõségi, a pontyok számára legkönnyebben emészthetõ, ezáltal a legjobban hasznosítható táplálékot képezzen, amibõl a legrövidebb idõ alatt energiát tudnak nyerni. Ezt juttatva a vízbe hozzájárulunk ahhoz, hogy egészségesebben és gyorsabban fejlõdjenek, majd kifogjuk és visszaengedjük, és kifogjuk és megint visszaengedjük õket… Így el tudjuk érni egy adott tónál, hogy nagyobb és egészségesebb példányokat tudjunk újra és újra megfogni. Valahol itt van az összefüggés a bojli, a nagyponty horgászat és a halvédelem között.
A lényeg a vízben van
A nagypontyozás elterjedésével és fejlõdésével egyenes arányban elkezdett kialakulni egy ipari, szinte gigászi méreteket öltõ ponty-horgászcikk gyártás és kereskedelem. Különbözõ minõségû, erre specializált botok, orsók, zsinórok, horgok, sátrak, ruházatok és még ezerféle termék jelent meg a horgászpiacon. De ne felejtsük el, hogy ezek a dolgok a parton vannak, és csak a horgásznak jelentenek valamit a kényelem és a praktikum vonatkozásában. Szükség is van rájuk, ám a víz alatt a csalink fog farkasszemet nézni a ponttyal, és leginkább õ határozza meg, hogy létrejön-e az áhított kapás, vagy nem. Az etetés sajátossága, a bojli milyensége, a csali felkínálási módja, a helykeresés és a horogelõkénk fogja eldönteni, hogy lesz-e szép fotó, vagy sem. Így ha visszatérünk a cikk alapgondolatához, mindez mit sem ér, ha a tóban – ami mellé felállítottuk a horgásztanyánkat – nincs egy darab nagyponty sem.
A csali fontossága
Legnagyobb elkeseredésemre nagyon sok horgászt látok, akinél a felszerelés szinte királyi, méregdrága, és kívánnivalót nem hagy maga után, viszont a csalija, minõsége nemhogy királyi, de még a koldus jelzõt sem érdemli meg. Pedig ez volna a legfontosabb, és sajnos ezen spórolnak a legtöbbet. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy ész nélkül, a legdrágább alapanyagokból összedobálva csináljunk méregdrága bojlit, de ezzel együtt nagyon fontos az összetevõk minõségi megválasztása és összehangolása. Az eredményességhez elengedhetetlen. Létezik menzai húsleves és létezik otthoni, gazdag tyúkhúsleves is. Nem tudom ki hogy van vele, én inkább az utóbbit fogyasztanám. Ugyanez érvényes a golyókat tekintve is.
A pontyok hamarabb ráállnak, és szívesebben fogyasztanak egy minõségi, tartalmas összetételû bojlit, mint egy olyat, ami tele van tartósítószerrel, és a kukoricaliszten vagy darán, valamint egy-két olcsó összetevõn kívül nem sok mást tartalmaznak. Persze hallottunk már olyat mindannyian, hogy rossz minõségû bojlival, sõt kukoricával is fogtak már hatalmas példányokat, de a statisztika – amit az angolok könyörtelenül figyelnek és jegyeznek – mégis azt mutatja, hogy a minõségi csali az elsõ és a legfontosabb a nagyponty vadászatnál. Igazán nagy pontyot csak olyan vizeken találunk, ahol nagy mennyiségû fehérjedús táplálékot (kagyló, csiga, apró rákállatok stb.) tud magához venni. Ezt a szempontot kell figyelembe vennünk a bojligyártás alappilléreként.
Minõség, minõség!
Mit is értünk minõség alatt? Induljunk ki a jó öreg kukoricából, amit az utóbbi évtizedekben tonnaszámra szórták a vízbe gondolva azt, hogy minél többet etetünk belõle, egy idõ után annál több pontyot fogunk. Ez valahol részben igaz is lehet: sokat igen, de nagyot nem. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a hal a kukoricának kb. a 30%-át tudja megemészteni, és energiaként felhasználni. A bojliba is tehetünk kukoricalisztet, de nagyon pici százalékban. Azt is alapul kell venni, hogy a nagy ponty soha nem fog a kukoricás etetésre úgy ráállni, hogy tartósan táplálkozzon belõle, és notóriusan visszajárjon rá. A kisebb pontyokat rendszerint tömegével foghatunk ilyen etetésen, de gondolom nem ez a cél.
A horgászipar, és ezen belül a bojli-alapanyag gyártás fejlõdésével ma már csúcsminõségû összetevõkhöz juthatunk hozzá, amik segítségével kiváló csalit gyárthatunk. Ezeknek az alkotóelemeknek a nagy része az állati takarmányozásból lett ,,áthozva” a halcsali gyártásba. Többek közt a hallisztekre, húslisztekre, különbözõ tej-és tojásfehérjékre, valamint növényi lisztekre gondolok, de emellett megtalálhatóak a piacon bonyolult szárítási technológiával elõállított koncentrált porkivonatok (máj, rák, kagyló, tintahal stb.). Széles skálájú folyékony adalékok mellett édesítõszerek, aromák, vitamin komplexek és egyéb kiegészítõk is rendelkezésünkre állnak egy jó csali legyártásához.
Mindezekrõl a következõ részekben írunk bõvebben.
(Folyt. köv.)